2017. július 2.

Pokollal kikövezett arany középút

Egyrészt ugyanis másrészt, másrészről, másfelől, viszont, csakhogy, ám, ámde, azonban, mégis, ellenben, ennek ellenére, bár, habár, pedig, ugyan, holott, azonban, de azért, viszont, ezzel szemben, pedig, noha, ennek dacára, ámbár, jóllehet, mindazonáltal, ugyanakkor, ámbátor mivel, merthogy, mivelhogy, hiszen, mert, tudniillik egyrészről, részben, részint, egyfelől megfontolt, elővigyázatos, körültekintő, figyelmes, alapos, higgadt, mérsékelt, józan, de mégis hülyeség.



„Valami baloldali idézet, aminek itt semmi értelme.”
(Marx felesége: "Csak ne csináljunk belőle rendszert!" c. emlékirataiból)



Kedves Martin Luther King,

nagyon örülünk annak, hogy a sikeres és hasznos buszbojkott után továbbra is mellettünk, feketék mellett álltok, mintegy karakán kiállás tárgyaként. Határozott kiállásokra ugyanis szüksége van a politikának, és titeket is sokan vádoltak már mismásolással, szóval a múlt héten elmondott beszéded, amelyben az álmaid megvalósítására szólítod fel az amerikaiakat, fontos elmozdulás. Kár, hogy a munkások nem voltak ilyen szerencsések, mint mi, és május elseji ünnepük alkalmával nem részesülhettek hasonló kiállásban. De végülis egy új mozgalom életében mindig fontos lépésnek számít, amikor világossá teszi, milyen ügyeket és milyen társadalmi csoportok vélt vagy valós érdekeit akarja formálni, képviselni.


De ha már itt tartunk, akkor azt azért megjegyeznénk, hogy a karakán kiállás ideális esetben nem kontraproduktív, hanem tényleg hozzátesz valamit azoknak az életéhez, jólétéhez, akik a képviselés tárgyát képezik. És itt már van pár fenntartásunk a beszéddel kapcsolatban.

Nem tudjuk, hogy a bőrnek van-e színe és szaga, ezt mindenki maga döntse el. De az, hogy mindez alap, az, hogy a fekete kisebbség elfogadása alap, nem biztos, hogy jó kiindulópont. És nem csupán azért, mert ez tényszerűen nem igaz ma Amerikában, hanem azért is, mert rossz stratégia.  Az amerikai társadalom jelentős része ma elutasító a feketékkel szemben. Azt is biztonsággal feltételezhetjük, hogy ezek közül az emberek közül sokan nem rossz emberek, csak hát „így nőttek fel”.
És mint minden ember, ők is képesek a változásra, saját bőrünkön is tapasztaltuk már, hogy elutasító emberekből is lehet elfogadó. Csakhogy ez finom, érzékeny, sokszor személyes munka eredménye. Viszont ha szembeállunk valakivel, és szemébe mondjuk, hogy te nem érted az idők szavát, te a múltban élsz, akkor ne lepődjünk meg, ha nem állnak az ügyünk mellé. Ha arcukba fitogtatjuk, hogy milyen faszák is vagyunk mi, mert nekünk ez alap, akkor valószínűleg első reflexe nem a békesség lesz - érthető módon. Ezzel a fajta megbélyegző, kultúrharcos hozzáállással frontvonalakat lehet kiépíteni és fenntartani, ellenfelet lehet radikalizálni, de meggyőzni biztos, hogy nem – és a rabszolgafelszabadítás utáni amerikai történelem kiváló példája ennek a kudarcnak. Ha felülről, a haladás felkent papjai akarják kinyilatkoztatni, hogy mi is az alap, és mi nem, anélkül, hogy érveket is felhoznának, „csakazértmert1963van” alapon, ahelyett hogy közös munkával teremtenénk meg a közös alapot, akkor olyan végeredményeket kapunk, mint amit ma itthon látunk.
Sokszor még saját szüleinknek sem alap. Pedig aztán ha valakik, akkor ők nem rossz emberek, szeretnek is szenvedélyesen, de azért sírdogálnak kicsit, mikor egyenlőségi követelésekkel állunk eléjük. Nem azért, mert nem feketék, hanem mert ez az egész nagyon nem alap. Szembeállni velük, és lemaradizni őket, megölné azt a szeretetet és empátiát, amiből kiindulva majd hosszú munkával tényleg elérhető az elfogadás.
Lehet, hogy ez az „idők szava” bizonyos társadalmi közegekben, de máshol meg nem az. És Amerika ilyen „máshol”. Lehet, hogy vannak emberek, akik „értik a 20. századot”, de talán annak lehetőségét is fel kell vetni, hogy a „20. század” más-más dolgot súg más-más hátterű embereknek. Van, akinek azt mondja az idők szava, hogy „a bőrszín nem számít” és ez alap – (bár nekünk, fekete nőknek és férfiaknak igenis számít a bőrünk színe: épp az a lényeg, hogy nem egy adott színűek, hanem egy másik színűek vagyunk, ez befolyásolja az életünket, hogy más a bőrszínünk, mint az elfogadott, de ez most nem fontos). Viszont vannak olyanok is, akiknek a 20. század jelenségei azt tanítják, hogy becsülje meg a hagyományait, támaszkodjon a régi, sokszor kirekesztő közösségekre, védje meg azokat, ha kell harciasan is. Mert ezektől a hagyományoktól és közösségektől remél biztonságot, miközben a 20. század sokszor az életére káros változásokat hoz.
Ezek az emberek nem hülyék, nem maradiak, nem értetlenek, csak hát a 20. század mást mond nekik. A 20. század ugyanis relatív, és egy kiváltságosabb helyzetben lévő társadalmi csoport tagjainak, a világlátottak, tanultak, jómódúak időtapasztalatát általánosnak, univerzálisnak venni, nem egy győzelemre készülő, többséget építeni akaró mozgalom stratégiája. Hanem egy kultúrharcos, önmagától másokat elidegenítő szektáé.
És ha már 1963.
Kétségtelen tény, és ennek kimondásától senki sem tud eltántorítani, Martin Luther Kingnek igaza van. 1963-at írunk. Ez a dátum sok mindent jelenthet, Amerika-centrikus világképet (melyik naptár szerint, ugye-ugye), de leginkább azt, hogy 1962 óta még egyet fordult a Föld bolygó a Nap körül (nagyjából). De, ha a liberálisok által hangoztatott kontextusban értelmezzük, ez a tény azt is jelenti, hogy még egy évvel közelebb kerültünk az emberi jogok fokozatos kibontásából következő utópiához, ahhoz, amikor a toleranciát csak a sokszínűség váltja fel, és mindenkinek alap lesz, hogy egyenlőek vagyunk.
Ez a dátumpornó misztikus tulajdonságokkal ruházza fel az idő múlását, a történelmet egy természeti erőként mutatja be, amelynek iránya van, és amellyel szembeszegülni, a fősodrással szembeni álláspontot elfogadni bűn: a történelem rossz oldalára helyezkedésének bűne.  1963 nem egy dátum, nem egy leíró tény, hanem egy elvárás, hogy 100 év után mi is egyenlő tagjai legyünk a társadalomnak. De nem a a kommunista Szovjetunióhoz hasonlóan, nem a nagybetűs Kelethez csatlakozva, mint amivel titeket is megvádolt az FBI. A történelem irányával egyetemben, az egyetemes haladás részeként. 1963 nem tűr ellentmondást, 1963 önmagában egy érv. Nem is egy érv: 1963 a lemaradással szembeni érv.
Ha 1963 érv az egyenlőség mellett (ahogy az SCLC hetek óta osztogatott röplapjai üzenik), érv az elfogadás mellett, akkor az egy valamit jelent: aki az egyenlőség ellen van, vagy akinek nem alap hogy a fekete is amerikai, az a történelem rossz oldalán van, aki mellette, akinek alap, az a jó oldalán. Az egyenlőség így a „haladás” jelzéseként, a nép körében a jobb minőségű emberekhez való tartozás amulettjeként is működik.
Bár egy valamiben igaza van a hazai fekete egyenlőségi mozgalmaknak, tényleg van történelmi kontextusa a fekete szabadságnak. Erről írhatnánk az eddigiek mellé további hülyeségeket, amitől mégis megkímélnénk most mindenkit.
Mindenesetre az idő nem abszolút, országok között és azokon belül is más és más idők léteznek, és egyetlen konkrét fejlődési pályába, társadalmi kontextusba ágyazott évszámmal való érvelés, éppen hogy árthat bizonyos embercsoportok ügyének. Hiszen ha rámondjuk valamire, hogy alap, miközben nem az, azzal csak politikai riválisainknak spóroljuk meg az érvelést: így ők is hivatkozhatnak arra, hogy valójában az ő álláspontjuk az alap - és hát lássuk be, adott kontextusban lehet, hogy az emberek zöme velük fog egyetérteni ebben.
Az SCLC egyébként nem áll egyedül ezzel a problémával, a menetelések szervezőin is látszik, ahogyan érvről évre veszítik el a helyi kontextussal való viszonyt, és csúsznak bele az univerzális „1963-ba”.
És ahogy ez történik, úgy üresedik ki a Washingtoni Menetelés, úgy lúgozódnak ki belőle a hús-vér feketék. Lúgozódik ki a tény, hogy az USA-ban nem létezik egyenlő egészségügyi ellátás. A színtelen-szagtalan örömalap mögött elveszítjük szem elől a feketéket aránytalanul sújtó szorongást, pszichés nehézségeket és öngyilkosságot. Elveszítjük a feketék nehéz és kínzó tapasztalatait, amelyek nem illeszkednek bele a fekete viselkedésmintákba, az anyagi és kulturális fogyasztáson keresztül megjelenő, marketingelt feketeképbe. Elveszítjük azokat a fekete-fehér vegyes párokat, akik nem tudnak megházasodni.
És végső soron elfeledkezünk a rendszer kritikájáról, amely a bőrszínen keresztül szabályozza emberek életét. Elfeledkezünk arról, hogy nem pusztán attitűdök, maradi vagy haladó felfogások miatt élnek rosszul vagy jól emberek, hanem a történelem során kialakult rendszerek miatt, amelyek egyszerre rendelik alá a feketéket bőrszínük miatt (hogy újabb és újabb erőforrásokat „termeljenek”, lehetőleg minél kevesebb társadalmi támogatás nélkül, minél olcsóbban). Ahogy alárendelnek mindenkit, aki puszta létezése kétségbe vonja ezeket a hatalmi rendszereket.
Csak miközben a konformizmus felváltja a felforgatást, az „idők szava” átveszi az empátia és a meggyőzés helyét, aközben a feketék egyenlőségéért küzdő politika elveszíti az „itt és most” hús-vér feketéit, és párhuzamosan veszíti el a társadalom többségének meggyőzésére irányuló harcot is.
Abban bizonyára mindenki egyetért – ha valami, akkor ez egy ideológiamentes tény –, hogy olyan dolgokat nem érdemes csinálni, amiben több a kár, mint a haszon.
Violetta Parks & Claudia Colvin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése