2014. augusztus 17.

Kiirtom a heterókat

Jó, akkor beszéljünk róla hogy valójában nincs is kanál.

Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar fogom magamat idézgetni, de nézzük mit írtam 8 hónappal ezelőtt:
"Látszólag minden rendben, ennek ellenére mindannyian érezzük hogy ahogy lépkedünk előre a sötétben, egyre több félelem lesz úrrá rajtunk és egyre kevésbé merünk előre haladni - ahogy azt is, hogy egyre erősebben fröccsen ránk a szar. Már villanyt kapcsolni se merünk mert abban sem hiszünk, hogy nem lesz rémisztőbb a világosban azt látni amiben állunk. 
Akkor mégis miért ez az egész? 
Ez a blog hisz az emberi individuum kreativitásában és annak józan ítélőképességében - ennél fogva mindent, ami azt indokolatlan kollektivizálással gúzsba kívánja kötni dühösen elveti, mint az emberi elmével szembeni autokrata cinizmust. Hisz a racionalitásban, mely számszerűsíti az elé gördülő problémákat hogy az útjába kerülő szörnyek szemei közé magabiztossággal nézhessen - és annak bohémságában, hogy rájöjjön: a saját tükörképe vicsorított rá az imént, hogy azon egy jót nevethessen. Ja, igen, a legfontosabb: az optimizmusban is hiszünk, ami előre visz a megoldásokhoz."
Akkor még nem tudtam pontosan mi ez, most már egyre tisztábban látom: bizonyos, mára feleslegessé vált normák szűkösre szabott ösvénye az amitől mindenki szenved, és szinte kivétel nélkül mindenki börtönének celláiban él. Az a kevés ember, akinek sikerült a szűk ösvényre születnie vagy felfurakodnia magát ugyanúgy a félelemtől retteg hogy az alul lévők dühének árja mikor mossa el pozícióját, mint aki körön kívül találta magát és nem tud erőforrásaival úgy gazdálkodni ahogy képességei engednék és felszabadultan, saját örömére élni.

2014. augusztus 8.

Kalibráció

Előkerülnek régi fényképek, utcák ismerős részletei, és hirtelen bevillan valami. Jé, nekem van múltam is, és éppen ha jól érzem jelenem is, csak elfeledkeztem róla két világmegváltás között.

Nagy baj van azzal, aki magának próbálja az útját kitaposni és a saját igazságait kiszemezgetni a sok féligazság, vagy épp a köztudatban igazságként rögzült baromság közül. Az ilyenek folyton izegnek-mozognak, és az istennek sem akarnak a helyükön maradni, pedig milyen egyszerű lenne. Néha fel is sóhajtunk nehezen, mert érezzük hogy ez az egész kételkedés mennyi pluszmunkát csinál számunkra.

"Jól van az úgy!"... - mondja környezetünk, mert miért ne mondaná. Mi meg fel tesszük a kérdést, ami már alapból feszengést vált ki.

- ...jól van az úgy?

És mi megvizsgáljuk, mert meg akarjuk nézni hogy valójában tényleg mi is ez, és nem csak szőrmentén. Miután minden ágát megjártuk, elaprózódunk ezekben. Sokan, de nagyon sokan nem ebből élünk és hivatásszerűen nem is lenne dolgunk ez, de egyszerűen az agyunk ezen pörög, nem tudunk szó nélkül elmenni mellettük, nem akarunk nem érvelni és nem megértetni mert nekünk a lelkiismeretünk és az egymás iránti szolidaritásunk az úr. Igazságérzetünk sem engedi, hogy csak érzésből ítéljünk meg valamit, pláne magunkat, emiatt is szűrjük, vagy legalábbis próbáljuk szűrni személyiségünket és összes megnyilvánulásunkat a nap 24 órájában - és ha egy homokszem is fennakad bizony nem csak sajnáljuk és szégyelljük, de még azt is nagyító alá vesszük és beteges módon tanulmányozzuk, mert ott van bennünk az önjobbítás szándéka és a példamutatás eszménye is.

Miközben tanulmányozzuk saját sorsunkon a hibásnak vélt pixeleket és azon gondolkozunk, hogy az tényleg az a szín volt-e amit a fényképezőgép lefotózott, vagy netán a monitor hibás, nem is gondolkozunk rajta hogy miért is készült el a fénykép. Tudomásul vesszük, hogy van, és úgy van ahogy, miközben elképesztően zavar hogy néhol szemcsés a kép... és mintha néha már a szemcséknek élnénk az életünket.

2014. július 13.

Olyanná tesz

Elképesztő amit a technológia művel az emberekkel. Mindnyájan meghalunk, ha nem teszünk valamit.

Az egész a konyhakéssel kezdődött. Minden háztartásnak alapvető kelléke, és főleg az utóbbi tízezer évben kezdte el világméretű térhódítását, amiből jól látható, hogy a konyhakés mennyire új jelenség a Föld 4.6 milliárd, de még az élet kialakulásának becsülhetően 3,5 milliárd éves történetéhez képest is. Mivel megjelenése előtt őseink generációi nőttek fel használata nélkül az afrikai szavannán, egyértelmű, hogy a konyhakés nem természetes dolog; noha mára annyira az életünk szerves részévé vált kényelmes és hasznos volta miatt, mint a fotel, vagy a KRESZ.

2014. május 7.

Ma a balkezeseket osztjuk ki

Reflexió egy cikkre pinámkivan stílusban, de csak azért mert egy saját identitását elfogadni képtelen buzi vagyok, aki az eredeti poszt írójától remél önigazolást.


A címben nem akartam túlságosan mocskosszájú lenni, de valójában a setékről beszélek. A balkezes és a sete között az a különbség, hogy a balkezes normális ember, aki mellesleg balog - a sete ezzel szemben nem fér meg a saját bőrében, és mindenáron össznépi felhajtást akar rendezni a saját kézbeállítottsága körül. Valószínűleg nincs kibékülve a saját másságával, ezért követel másoktól feloldozást, megértést, önigazolást. Nem nyugodt a saját balossága felől, ezért neki az folyamatosan téma, amiről beszélni kell, és ebbe be kell vonni mindenkit, hiszen csak akkor látná magát normális embernek, ha a jobbkezesek megnyugtatnák, hogy az. A balkezessége felől akár még lehetne is normális, de sajnos állandóan mások idegeire megy a saját feldolgozatlan lelki nyűgjével. Haver, ne akard már erővel kisajtolni belőlem az áldásomat ahhoz, hogy azzal a kezeddel fogd a farkad amelyik fogni akarja. Nem az a bajom, hogy azzal fogod, hanem hogy állandóan követeled az én helyeslő visszaigazolásomat - amit még akkor is fárasztó lenne folyamatosan adni, ha egyáltalán feladatom lenne a te önértékelésed tatarozása.


Sajnos az ilyen emberek néha még tollat is ragadnak, és cikkeket is írnak, amivel mások idegrendszerét teszik próbára. Az egyik főkolompos Steiner Kristóf, akinek a Zindex adta le legújabb agymenését. Vigyázat, a cikk mellett olyan képek is vannak, amiken férfiak ollókat a bal kezükben tartanak. Csak azért szólok, mert engem taszít a látvány. És itt tegyünk egy kitérőt arról, hogy mi a normális.


Normálisnak a köznyelv azt nevezi, amit a többség csinál. Ez a demokratikus eszme megnyilvánulása, vagyis mindig az van, amit a legtöbben mondanak. S mivel a legtöbb ember jobbkezes, ezért azt tekintjük normálisnak. A balkezesség ezzel szemben "nem normális" (a szó imént vázolt statisztikai értelmében), hanem attól eltérő - vagyis abnormális. Nincs ezzel önmagában semmi baj, ez nem értékítélet, hanem statisztika. Ez viszont nem jelenti, hogy csereszabatos lenne a normálissal. Akármennyire akarjuk is, a balkezesség nem ugyanaz, mint a jobbkezesség. Mindebbe azért gabalyodtam bele, mert gyengén bútorozott Kristófunk keveri a szezont a fazonnal. Cikkének hatalmas alapötlete, hogy megfordítja a viszonylag gyakran hallott szlogent, miszerint „engem nem zavarnak a jobbkezesek, csak ne nyilvánosan csinálják”.


Csakhogy ezt nem lehet megfordítani, ugyanis a normálishoz képest az abnormálist "elrejteni" teljesen logikus és értelmes gondolat. Nincs semmi baj a balkezesekkel, de sajnos el kell fogadniuk, hogy egy szűk, és radikális megítélésű kisebbségbe születtek, ami bizonyos hátrányokkal jár. Amíg az egyszerű jobbkezes aktusokat (pl. egy kézfogás) megpillantani nem okoz sugárban hányást senkinek, addig a pisis kéz, a kéz véresre vagdalása, a gyerekpfozás, és más hasonló huncutságok kéretlen látványa teljes joggal okozhat valódi megütközést, undort, felháborodást bárkiben. És ez sajnos a balkezességre is vonatkozik. Tetszik vagy nem tetszik, a balkezesség látványa a legtöbb embernek kellemetlen, és ezt a balosoknak tiszteletben kell tartani. A leprás kezűek és a pisis kezűek sem követelik, hogy nyílt színen parádézhassanak, pedig ugyanolyan emberek ők is, mint bárki más, ugye? Nincs ebben semmi személyes, Kristóf, csak kölcsönös udvariasság, tudod. Te tartózkodsz attól, hogy hányingert okozz nekem a nyílt utcán, én meg nem szarok a kocsid motorháztetejére, mert mindketten civilizált kultúremberek vagyunk.


És ez marhára nem ellenzése a balkezességnek, sőt, ha már itt tartunk, közlöm: ezzel kizárólag nyegle seték és neoliberális szépkezű palánták vádaskodnak. Semmi szükség a kultúrmarxista identitáspolitikai szardobálást bevonni abba, hogy a többség nem szeretne olyat látni, amitől zsigerből undorodik. Mindenkinek megvan a maga keresztje az életben - a tiétek speciel az, hogy aberrált kezekkel születtetek, amiről ugyan nem tehettek, de a következményeit viselnetek kell. Sajnálom, ha neked ez hatalmas teher a pszichéden. Kívánom neked, ahogy mindenki másnak is, hogy viselje az élete nehézségeit töretlen emberi méltósággal.



...ahelyett, hogy a többséget setéli idióta újságcikkekkel. Pedig sajnos itt erről van szó. Még egy hülyegyerek, aki a génekben rögzült évmilliós ösztönöket akarja az emberek 98%-ából marxi módszerekkel kinevelni, csak mert neki úgy lenne kényelmes.


Az én 7 napos viszont-kihívásom az lenne ezeknek az embereknek, hogy próbálják meg ennyi időre elfogadni a saját másságukat. Legalább ennyi időre békéljenek meg azzal, hogy ők ilyen fajta kezességgel születtek, és ne kezeljék [LOL! - szerk.] ezt politikai állásfoglalásként, a modern felvilágosultság jeleként, vagy krisztusi stigmaként amit mások orra alá kell dörgölniük. Fogadják el a sorsot, és ne lázadjanak ellene, különösen azzal, hogy át akarják nevelni az egész társadalmat. Ne engem akarjanak az ő kézbeállítottságuk elfogadására ráerőszakolni, hanem tegyék meg ezt saját maguk. (Őszintén szólva én leszarom a kézbeállítottságukat, és azt hiszem ez az elfogadásnak egy igen magas foka.)


Na, összefoglalásképp: van, amin a többség megbotránkozik. Ha kitett középső ujjal korzóznék a főutcán, az például sokaknál lecsapná a biztosítékot. Az is, ha valaki nyílt színen az orrában turkál. Meg az is, ha két darab balkezes srác túlságosan belemerül az kő-papír-ollózásba az utca közepén. Ilyenek az erkölcsök, és ellenük küzdeni a legkevésbé sem nemes, hanem inkább erkölcstelen.

2014. április 17.

Szpojler!!!



Akiknek semmiről nem lehet mesélni, legyen az film, vagy könyv. De tényleg semmiről.

Képzeld el, hogy találkozol egy űrlénnyel, aki még soha életében nem látta a Mona Lisát. Megvan? Na, izgatottan tart az űrjárgánnyal Franciaország felé, amikor elmondod neki, hogy érdemes a Louvre-ba is betérnie, mert ott van a világ egyik leghíresebb festménye, ami tényleg kihagyhatatlan. Neki baromira nincs kedve hozzá, mert ő az Eiffel-torony miatt indult el és utána épp a Sacre Coeur-be térne be, ezért nincs rá ideje - de győzködöd róla, aztán addig erőlködsz míg a végén egykedvűen megkérdezi, hogy mégis miért lenne érdemes azt megnéznie. Elkezded részletezni a dolgokat, hogy hát a képen van egy személy, aki... - és erre leállít, hogy nehogy elmondd neki előre mi van rajta, mert az elrontaná a mű élvezetét, nem hatna rá a meglepetés varázsával. Mindegy hogy férfi vagy nő, mosolyog vagy nem mosolyog. Te csak derülsz magadban rajta, hogy ez hülye. Ugye? Ugyanis semmit nem vesztett volna azzal, ha tőlem megtudja, hogy egy mosolygó(?) nő van rajta.


Ugyanígy vagyok a modoros "spoiler!"-t kiáltókkal, ha szóba kerül egy film, netalántán könyv cselekménye - ugyanis az igazi műélvezetet nem maga a cselekmény adja (ahogy egy képnél sem mindig az, hogy mit ábrázol), hanem az alkotás, megvalósítás HOGYANja, ami már önmagában önálló üzenetértékkel bír. Ha mélyebb rétegekbe ásunk, eljutunk odáig, hogy az előbbi fejtegetés inkább pont fordítva áll meg: az üzenet szempontjából a film/könyv cselekménye csak egy eszköz a sok közül, mely elvezet az alkotó szándékáig, mondanivalójának átadásáig (már ha van ilyen, és nem feltétlen csak a zsíros bevétel érdekli). Nem tudom elképzelni, hogy a korlátolt spoiler miatt sipákolók miért nem jutottak el idáig, hiszen magától értetődő még ez a kérdés is: ha van kedvenc filmem/könyvem, akkor miért nézem/olvasom el újra meg újra? Gondolom sokadik befogadásra sem felejtik el a történetet, hogy mindig meglepődjenek a cselekmények fordulatain... amúgy meg állítólag az emberek jobban élvezik a műveket, ha ismerik a végkifejletet. Úgyhogy ezt a képet most ide kirakom nektek, még jót is teszek veletek. A focimeccseket hagyjuk, maradjunk annyiban hogy Magyarország-Anglia 7-1.


Persze azoknak, akik szépirodalommal csak a "Kötelezők röviden" c. sorozatnak köszönhetően találkoztak először és utoljára, hiába magyarázok bármit is műélvezetről, még hollywoodi filmek szintjén is. Nem ezeket az embereket és igényeiknek kiszolgálóit vádolom az irodalmi kivonatok megjelenése miatt, ugyanis ez csak egy tünetegyüttes része. A helyzet kialakulása a magyar oktatási rendszer csődjének piaci oldalról való nyílt bevallása. Ugyanis a kapkodó, művészettörténetileg inkoherens oktatási tanterv kiagyalóinak, és az azt kíméletlenül behajtó vasheréjű tanároknak a bűne az, hogy tárgyaikon keresztül nem az élet egy fonalát, ábrázolását, a mű megértését, filozófiai és esztétikai értékét próbálják átadni és legfőképpen arra való igényt kialakítani diákjaikban, hanem csak a konkrét tudásra, feladatkipipálásra jegyadásra hajtanak - és hát mi más lenne ez, mint maga cselekmény. Olvasónapló! Kérem, haladni kell az anyaggal. Persze a legegyszerűbb a 12 éves gyereket vádolni azzal, hogy lustaságánál fogva nem képes élvezni és haladni olyan kötelező olvasmányokkal, mint a Kőszívű ember fiai. Persze vannak jó tanárok is sokan, nem róluk beszélek.
Ezeket csak azért mondom, mert szerintem ide vezethető vissza az, hogy sokaknak fogalmuk sincs arról, milyen eszközökkel próbál egy mű hatást kelteni (legyen az zene, film, tánc, könyv, kép, szobor, stb.), és emiatt elhiszik, hogy amit ők látnak és tetszik nekik, az minden.

Persze az igazán nagy poénokat nem illik lelőni, belátom - ennek ellenére úgy érzem, a ló túlsó oldalára estünk.

Mit tudok tenni... semmit. Feleslegesen panaszkodni nem szeretek, úgyhogy inkább sodródom az árral, és kedves spoiler miatt sopánkodó, ám cselekményre annál jobban izguló  olvasóimnak megspórolok rengeteg időt azzal, hogy híres filmek 60 másodperces kivonatát teszem közzé. A történet benne van, nektek úgyis csak az adja az élményt, úgyhogy megnézni a teljes filmet utána nem ér. Elő a pattogatott kukoricával, elsötétíteni a függönyöket, és jó szórakozást!