Jó, akkor beszéljünk róla hogy valójában nincs is kanál.
Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar fogom magamat idézgetni, de nézzük mit írtam 8 hónappal ezelőtt:
"Látszólag minden rendben, ennek ellenére mindannyian érezzük hogy ahogy lépkedünk előre a sötétben, egyre több félelem lesz úrrá rajtunk és egyre kevésbé merünk előre haladni - ahogy azt is, hogy egyre erősebben fröccsen ránk a szar. Már villanyt kapcsolni se merünk mert abban sem hiszünk, hogy nem lesz rémisztőbb a világosban azt látni amiben állunk.
Akkor mégis miért ez az egész?
Ez a blog hisz az emberi individuum kreativitásában és annak józan ítélőképességében - ennél fogva mindent, ami azt indokolatlan kollektivizálással gúzsba kívánja kötni dühösen elveti, mint az emberi elmével szembeni autokrata cinizmust. Hisz a racionalitásban, mely számszerűsíti az elé gördülő problémákat hogy az útjába kerülő szörnyek szemei közé magabiztossággal nézhessen - és annak bohémságában, hogy rájöjjön: a saját tükörképe vicsorított rá az imént, hogy azon egy jót nevethessen. Ja, igen, a legfontosabb: az optimizmusban is hiszünk, ami előre visz a megoldásokhoz."
Akkor még nem tudtam pontosan mi ez, most már egyre tisztábban látom: bizonyos, mára feleslegessé vált normák szűkösre szabott ösvénye az amitől mindenki szenved, és szinte kivétel nélkül mindenki börtönének celláiban él. Az a kevés ember, akinek sikerült a szűk ösvényre születnie vagy felfurakodnia magát ugyanúgy a félelemtől retteg hogy az alul lévők dühének árja mikor mossa el pozícióját, mint aki körön kívül találta magát és nem tud erőforrásaival úgy gazdálkodni ahogy képességei engednék és felszabadultan, saját örömére élni.