Miért vagyok individualista?

Mert ha nem vagyok az, senkinek se jó.

Hajlamosak vagyunk úgy kezelni a társadalmat, mint valami önálló entitást, aminek saját élete és érzelmei vannak. Mintha az egész egységes volna; nem is mi volnánk többed magunkkal összeeresztve, hanem csak egy félelmetes óriás volna, aminek a működését nem is a mi döntéseink befolyásolnák, hanem valami aminek a törvénybe nem iktatott apró szabályai a természet rendjéhez tartoznának. Amiket ne lehetne áthágni anélkül hogy ne vonnának maguk után valami elkerülhetetlen büntetést; és aminek a kezében te csak egy eszköz vagy, hogy a céljait megvalósítsa. Ugyanis sosem a te boldogulásodra, hanem a társadalmi hasznosságodra hivatkoznak mindig, ha korlátozni akarnak, értelmetlen feladatokat akarnak veled elvégeztetni, esetleg egy újabb bőrt akarnak lehúzni rólad - és te megcsinálod, mert félsz hogy ha nem tartanak majd hasznosnak, dobnak is egyből a kukába (és ez valószínűleg a kapitalizmus kialakulása előtt is így működhetett). Amikor végrehajtásra kerül sor ugyanis te is tudod, hogy már rég nem a cél értelme és elérhetősége a kérdés, nem az hogy neked jó-e, hanem hogy mennyire voltál felhasználható a fej nélküli szörnynek annak a célnak az elérésében, amiről sokszor maga se tudja pontosan mi, és miért is volna rá szükség.

Ami biztos, hogy ahogy nem is RÁD hivatkozva követel a szörnyeteg, ugyanúgy nem is ÉRTED. Igen, ez azt jelenti hogy semmibe vesz. Mert nem kér, hanem egyenesen követel, fenyegetőzik, és mindig apokaliptikus víziókkal ijesztget (megvakulsz, felbomlik a társadalom rendje, Isten megharagszik, stb., ismerjük mi ezeket), mégis valahogy sose akarja megvárni míg a természet vagy valami isteni teremtés sújtana le rád hogy magad okuljál belőle. Maga veszi kezébe az ügyet, naná hogy mindig a te üdvözülésedre vagy a kollektíva védelmére hivatkozva, ezért megbüntet, még mielőtt az megbüntethetne, akire hivatkozva fél a cselekvéseid következményeitől. Ráadásul sosem azt mondják, hogy neked jobb lesz ha valamit megcsinálsz, hanem rossz, ha nem. S mivel mindig a status quo fenntartására hivatkoznak, innentől sejthetjük, hogy megint egy normával állunk szemben, ami minden jellegzetességet magában hordoz: tradicionális érvek, természet rendjére hivatkozás, büntetés kilátásba helyezése. Vizsgáljuk meg a kollektivizmus normájának a sajátosságait, és hogy mennyire hasznos is ez a társadalomra nézve.


Tévhitek a jogegyenlőséggel kapcsolatban

Messziről kezdem, és talán kicsit önismétlek. Pont a nagy közösségben hívők, az individuumot ostorozó és megrendszabályozni kívánó konzervatívok szoktak rettegni a jogegyenlőség eszményétől. Mondhatnánk, ez furcsa dolog tőlük, hiszen pont a nagy konzervatív kollektivista álom az, hogy mindent mindenki ugyanúgy csinál a nagy egységben (persze önmagától, de ha nem is önmagától, kis "rásegítéssel"), erre ők ettől kikelnek. Hogy fokozzuk a zavart, megjegyzem, többségében fogalmuk sincs arról, hogy mi ellen kelnek ki valójában, ezért tisztázom a fogalmat.
Jogegyenlőség az, ha mindenki a teljesítménye és a képességei szerint ugyanúgy hozzájutHAT az őt megillető vívmányokhoz, mint bárki más. Ez csupán annyit jelent, hogy pl. mindenki járhat iskolába bármilyen külső tulajdonságára való tekintet nélkül - de a jegyeket amit el fogsz érni, senki nem garantálja. Nincs államilag mindenkinek garantált ötös földrajzból. De a lehetőséged, a jogod erre akkor is minden körülmények között garantált, hogy legalább az esélyed meglegyen az ötösre azzal, hogy bejárhatsz iskolába. (Persze ez sarkított példa, az esélyegyenlőség nem ilyen egyszerű téma.)
A jogegyenlőség nem teljes egyenlőséget jelent. Nem azt jelenti, hogy ugyanolyan házban kell élned, mint bárki más, ugyanannyi és ugyanolyan kaját kapsz, mint bárki más - mégis a többség falansztereket vizionál széklábat faragó Michelangelokkal, ahol az egyén és tehetsége teljesen eltűnik a totális egyenlőségben. Kijelenthetnénk erre, hogy igazából jelenleg ez nem egy disztópikus vízió, hanem a rögvalóság; - de a helyzet ennél még szomorúbb, ugyanis nem hogy a teljes egyenlőség problémájával küszködnénk, de még a fent definiált jogegyenlőség sem garantált. Ott, ahol diszkriminálhatnak téged nagyrészt született vagy kulturális közegedben elsajátított tulajdonságaid, véleményed alapján (bőrszín, nem, szexuális orientáció, nemi orientáció, nemzetiség, nyelv, vallási meggyőződés stb.) melyek senkinek sem ártanak, ott egy átjárhatatlan és tévhiteken alapuló kasztrendszerben élünk.

De folytatva a logikát, az hogy az embereknek nem teljes, hanem "csak" jogegyenlőséget próbál biztosítani az állam (jó esetben), nem ideológusok találmánya, hanem gyakorlati megfontolásból született, talán nem is tudatos döntés. Ugyanis mit ad isten, az emberiség különböző genetikájú egyénekből áll, akik különböző képességekben kiemelkedőek, másokban pedig átlagosak vagy rossz teljesítményűek.
Igen, ezért már genetikai szempontból is magas szinten pazarló és hátrányos a társadalommal szemben a kollektivizmus. Képességek és ki nem bontakoztatott tehetségek vesznek el a süllyesztőben, még azelőtt, hogy még a kollektíva szolgálatába is állíthatnák a képességeiket - ugyanis másik rossz tulajdonsága a kollektivizmusnak, hogy csak általa létezőnek kikiáltott igényekre vevő. Szolgálja a nemzetet a kosárlabda? Ha nem, akkor fiam hiába lehetnél a magasságoddal profi NBA játékos, nem leszel az, menj vissza a gyárba robotolni. És ahol egyén nincs, ott egyéni vállalkozási szándék sincs sem a vevő, sem a szolgáltatói oldalról. (Most hagyjuk, hogy jelenleg Magyarországon épp a miniszterelnök hobbija egy másik sportág, amibe feleslegesen tolunk milliárdokat - még ironikus is ez a példa ilyen szempontból. Vagy nem.)

Kollektivista érvek az individualizmus mellett

Nem véletlen, hogy minden totalitárius rendszer kollektivista, és egységes nemzetet vizionál, aminek megvalósítása érdekében semmilyen eszköztől nem riad vissza. Az sem véletlen, hogy a kollektivizmustól csak egy lépés a diktatúra - ha talán a kettő nem is egy és ugyanaz. Mivel a diktatúra és a kollektivizmus is az egységességben látja az erőt, ezért is irt mindent ami egyéni, és a sokszínűséget káosznak, és abból kifolyó gyengeségként értelmezi.

Ez több szempontból is tévedés. Egyrészt minden autokrata vezetés (amiket ugye nem felejtünk, hogy egyben diktatórikusak és bizony kollektivisták, mint mondtam) veszte az, amikor elveszti a (negatív) visszacsatolást, ahonnan kapcsolatuk lehetne a valósággal - ahogy a maga kulturális univerzumába omló kollektíva is olykor. Ott ahol mindenkinek az a dolga, hogy azt mondja hogy minden rendben van, senki nem fog kiabálni hogy óriási a baj, mert hiába van igaza, renitensnek számít, aminél nagyobb bűn nincs. Ennyi egyénieskedést nem engedhetünk meg senkinek sem, amikor mindenkinek elrontotta a kedvét miközben vígan úton voltunk a szakadék felé.

Forrás: http://phenomena.nationalgeographic.com/

Másrészt félreérti az individuum és a kollektíva kapcsolatát, ami döntő tévedés az individualizmussal szemben. Az individualista ugyanis nem önző - másrészt ha önző is, tudja hogy létezését részben a kollektívának is köszönheti, amivel szimbiózisban él. Nos, ezt akár egy kollektivista is írhatta volna, azonban én kénytelen vagyok hozzátenni, hogy hál' Istennek egy jó individualista dolgozik a saját boldogulásáért és kiteljesedéséért, és pont. Ahol csalás vagy kisstílűség jelenik meg, ott nem individualistáról beszélünk ugyanis, hanem egyszerűen szar alakról. És ez mindkét oldalon megvan; hiszem hogy az emberi minőség tényleg csak azon múlik hogy ártasz-e másoknak vagy sem, az hogy mik a céljaid és hogy éred el, azon túl magánügy. És ilyenkor gondoljunk az NSA botrányra, mikor a kollektívára hivatkozva él valaki vissza a hatalmával az egyén információs biztonságának rovására, vagy a politikai korrupcióra, amikor valaki meg az egyéni boldogulásra hivatkozva tesz kárt a közös vagyonban.

Harmadrészt egy igazi individualista képes felismerni döntései rövid- és hosszútávú döntéseit, és mivel tudja, hogy kölcsönös függőségi viszonyban van a közösségével, annak tudatában mérlegel, hogy rá és a kollektívára milyen hatással lesz döntése. Egy kollektívatag viszont csak parancsot követ, nem mérlegel. Sőt, olyan sincs hogy a tömeg gondolkodik, maximum csak az azt alkotó egyének, és csakis ők vannak akik döntést hozhatnak.

A kollektivizmus az egyént rendkívül ostobának tartja, azt gondolja hogy több ember el tudja dönteni az individuum helyett, hogy mi a jó neki, mert abból indul ki, hogy célok csak közösen létezhetnek, és azokat csak egységesen lehet megoldani. Közösen megoldani komplex kérdéseket viszont nem lehet - láttál már olyan szavazást, ami nem előre leskálázott véleményeket tartalmaz? Még a demokratikus társadalmak sem próbálkoznak meg ilyenekkel.

Levédetem

Negyedrészt a homogén, ráadásul rövid gyeplőn tartott társadalom a külső támadásokkal szemben is gyenge.

A "káosz" az "egységgel" szemben. Most mondhatjátok hogy nem voltam fair, mert a "leggyengébb" bábut választottam sokszorozásra - no de ott ahol az egység érdekében visszahúzzák azt, aki mondjuk a lovasságba vágyik, ott úgyis csak ez lesz az eredmény. Pedig lehet, hogy a G1-esen állónak kiváló érzéke lenne ehhez. A meccs kimenetele majdhogynem egyértelmű: mindenki boldog közösségben gyalogol bele a halálba.

A kollektivizmus ráadásul minden kreativitást és innovációt kinyír - pont azt, ami megkülönbözteti az embert a majmoktól. Mindenkitől ugyanazokat a feladatokat, és ugyanazokat a megoldásokat várja - más út nincs, nem engedik hogy hatékonyabbat találj ki, mert az is renitens dolog. Ugye ismerős az, amikor az iskolában más úton jutottál a feladat megoldása felé, de a tanár ráncolta a szemöldökét, mert csak egyetlen metódust volt hajlandó elismerni?

Egy szó mint száz: a kollektivizmus elveszi a szabadságot, megfosztja a társadalmat a kreativitástól, az egyéni teljesítménytől, innovációtól, és sérülékennyé teszi belülről és kívülről egyaránt. Az egyént csak kondicionálja, valódi oktatást nem valósít meg, elveszi tőle a kezdeményezőkészséget amit arra használhatna, hogy jobbá tehesse saját sorsát közvetlenül, vagy közvetetten közösségén belül.

Hiszek abban, hogy egy jó társadalmat individualisták saját céljaik érdekében tartanak fent, ahol a szabályok az egyéni érdekek közös keresztmetszetét adják.

Hát ezért vagyok individualista.