Ahogy egyre többet foglalkoztam eddigi életem folyamán azzal, hogy a környezetem mit miért művel, vagy legalábbis milyen kifogással teszi azt, egyre nőtt bennem a gyanakvás, hogy előírások nélkül fogalmuk se volna, hogy mit tegyenek bizonyos helyzetekben. Ennél károsabb dolog nincs is az egyén és a társadalom szempontjából: olyan emberekre aligha bízhatunk működő népuralmat, akik nem saját belátásaik mentén irányítják életüket és hoznak döntéseket a közösség egészére nézve, hanem beléjük kódolt programok mentén, melyek látszólag felszabadítják őket minden döntésük felelőssége alól.
Hagyománynak hívjuk azt a baromságot, amit már nagyon régóta csinálunk, és már senki nem tudja hogy ki, mikor és miért kezdte el. Pláne jelentőségét nem meri senki megkérdőjelezni - amire szükség volna és igény, magától fennmaradt volna ugyanis, nem kéne hagyományként őrizni. Persze nem állítom, hogy bizonyos normáknak és hagyományoknak már keletkezésükkor sem volt értelmük, de az idő halad tovább, és ami tegnap igaz volt, ma már nem feltétlen az, így esetenként nem ártana újragondolni azokat - és ezek újragondolásában épp maguk a normák állnak akadályozó tényezőként: csináljuk, mert csinálni szoktuk; és azért nem szegülünk velük szembe, mert eddig még senki se szegült velük szembe.
Ez természetesen minden innovációt megöl hosszabb és rövid távon egyaránt, idegenkedést szül az újításokkal szemben és irtja az emberekből természetes érdeklődésüket környezetük megismerése iránt, melyből új tudásra tehetnének szert és pörgethetnék tovább az innovációt saját életszínvonaluk növelése érdekében (legyen az gazdasági, spirituális, szociális, stb.). Ciklikussága miatt szűkös komfortzónát szab, abba a hitbe ringat bele hogy amit nem tudsz elképzelni, az nincs is, vagy nem lehetséges; de a legrosszabb az, hogy hajlamossá teszi az egyéneket arra hogy azt higgyék, amiben élnek az élet természetes rendje - mikor hogy lenne a klasszikus értelmében az, amikor valakinek azt a bizonyos szokást ki kellett találni és meg kellett honosítani.
A normák és hagyományok önigazolóak (csináljuk, mert csinálni szoktuk; csináljuk, mert hiányozna, ha nem csinálnánk; csináljuk, mert előttünk mások is csinálták; csináljuk, mert mindenki más is csinálja), és a régi normák alapvető sajátossága minden új paradigma megkérdőjelezése - és nem azért, mert racionális okai lennének azokkal szemben, hanem csak a megszokás és saját létük veszélyeztetettsége miatt.
Csak a példa kedvéért: hogy mennyire tisztában van a mindenkori hatalom a szokások fent felsorolt okok miatti mozdíthatatlanságával, jól jelzi, a korábbi gyakorlatok erőszakos eltörlése helyett inkább saját képére próbálja formálni azokat. Akkor tudod hogy uralkodni akarnak feletted, ha a szokásaidba szólnak bele, vagy épp kegyelmet gyakorolnak feletted és csak finoman formálgatják őseiden keresztül elsajátított, kialakított hagyományaidat. Évezredek óta ünnepli a nyugati kultúra hatalmas csinnadrattával a téli napfordulót (december 21-22.), ezzel lényegében máig éltetve a napkultuszt az ókori Mezopotámiától kezdve a görögökön keresztül a római Szaturnáliáikig, és olyannyira megcsontosodott ez az ünnepély az életmódunkban, hogy a csábításának se a katolikus egyház, sem pedig a kommunisták nem tudtak ellenállni hogy ne formálják akár csak egy picit a saját képükre - ha már nem vehették el az alapvető társadalmi rend megbolygatása nélkül az emberektől. Na most ezek után mutasson bárki is olyan uralmi rendszert, amelyik el merte volna törölni azt amit ma karácsonynak ismerünk, de mégis meghagyta volna eredeti, ősi formájában.
Ami miatt ostorozom azonban normákat és szokásokat, amiatt van hogy azok autopilot módra kapcsolják az embereket, ezzel látszólag kivéve a kezükből a mérlegelés és döntés lehetőségét, sokszor értelmetlen kényszerpályára kényszerítve őket. Ott, ahol a bünti elkerülésének reményében cselekszel, relativizálódik a helyes és a helytelen, mert a döntés hátterébe új dimenzió kerül, ami eltorzítja a belátóképességet az egyéni túlélés érdekében - ami végül automatikusan a gonoszság elburjánzásához vezet, mert a büntetés elkerülése válik a mindenáron elérendő végső céllá. Márpedig a normának annyira sajátja a büntetés, hogy etimológiailag értelmezhetetlenné válik nélküle a szó - mégis az a legmegdöbbentőbb, hogy még a szociológusok is annyira magától értetődőnek veszik hogy a norma köré szerveződik a civilizáció, hogy elképzelhetetlennek tartják annak megszületését anélkül; noha józan paraszti ésszel végiggondolva biztos, hogy az első ősközösség nem ott jött létre, ahol valami szabály meghágása miatt közös erővel meg kellett valakit büntetni, hanem ahol az első ősemberek közös érdekeiket összeegyeztetve összefogtak valami érdekében és létrejött az együttműködés - a büntetés, mint a norma egyik feltétele csak azután jöhetett, ha valaki ennek keresztbe tett.
Nem állítom azt, hogy nincs szükség normákra, valahogy élni kell egymás mellett; de lehetőség szerint feleslegesen korlátozó keretei közül ki kell szabadulni, azokat napról napra újra felülbírálni szükségességük, céljuk és etikusságuk szerint. Az emberi kapcsolatokat ugyanis nem a formájuk teszik felszínessé és ezáltal az egész társadalmat egyének mentén töredezetté, hanem pont a normák által diktált szerepek, melyek kényszerpályák mentén az őszinte és bizalmas kommunikációt vágják haza, ami bármilyen mélyebb kapcsolatnak az alapvető feltétele volna - pláne ha egy homogén társadalom kiépítésére törekszünk. Mert nehogy elhiggyük, hogy a modern nemzetek az egységes kultúrára, közös genetikára, a teljes egyetértésre vagy valami más hagymázas nacionalista vágyálomra épülnek, hanem csupán a legkisebb közös nevezőre... de arra nagyon erősen.
Ahol nincs őszinte kommunikáció, mindössze csak kilátásba helyezett büntetések, ott egyéni döntés is alig van, és érdekartikuláció sincs, mely mentén igazi demokrácia szerveződhetne. Nem hiszek egy olyan boldog, szavazatával kompetensen élő egyénekből álló társadalomban, ami nem az együttműködés és a párbeszéd köré szerveződik, hanem a kilátásba helyezett büntetések köré - ugyanis az a társadalom, ahol ez a fő motiváló erő, kulturális és pszichológiai kényszerpályán mozog, ami csak dekadenciához vezethet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése