2016. június 22.

Átkelni a szabadság hídján

Az állam szemszögéből legalábbis sokkal ijesztőbb, mint az egyénéből nézve.

Jómagam egyre jobban kezdek hajlani arra, hogy az állam túl sok helyen van ott, és jellemzően nem akkor, amikor segíteni kéne. Ellenőrizni viszont mindig akar és tud, akár szeretnénk, akár nem.

Forrás: NL Café


Emiatt nem tudok nem egyetérteni az anarchistákkal abban, hogy az állami monopólium ne volna csakis és kizárólag káros. Állami monopólium alatt most nem piaci, hanem elméleti és erőszak-monopóliumot értek: hogy nem tudjuk másképp elképzelni a társadalmi létezést, minthogy államokban éljünk, úgy és abban a formájában, apró csínja-bínjával együtt, ahogy most tesszük - és ez az, ami rendkívül szűk keretet ad az életünknek és a gondolkodásunknak egyaránt. Politikai rendszerektől függetlenül. Nem működik valami? Majd az állam megoldja; legyen az piaci, de akár politikai vagy társadalmi probléma. Ez a fajta intézményesítése a bajoknak már önmagában is azt az abszurd helyzetet teremti, hogy úgy gondoljuk, hogy az a gond, amire nincs intézményes megoldás, lehet hogy nem létezik; vagy nem is probléma; esetleg hivatali inkompetencia, vagy egyéni hiszti, netalántán bűn. Pedig lehet, hogy egyik sem, csupán politikai nyomásgyakorlás és játszma, dilettantizmus vagy átgondolatlanság - ezt jól ismerik azok, akik életükben valaha is keveredtek jogszabályi fekete lyukba.
Nem házasodtál össze az azonos nemű pároddal (ugye hogyan is házasodhattál volna össze), és azt hiszed, csak azért mert szeretitek egymást és egy fedél alatt laktok, már családban élsz? Haha, hát ti nem is léteztek. HIVATALOSAN. Nem tudunk rólatok, és a problémáitokról, ne is várd hogy megoldjuk.
Több szerv intézi az ügyedet, de jogsérelem ért, és nincs rá se jogszabály, se precedens, hogy a kézen-közön keresztülfolyó papírhalmazért ki felel? Haha, na akkor majd találd ki hogy kiért és kivel szemben akarsz jogsérelem esetén fordulni. HIVATALOSAN.

És azt veszed észre, hogy ahelyett hogy megkérdőjeleznéd az erőszak-monopólium létjogosultságát, és alternatívákat keresnél hogy válthass (Achtung! Nem másik országot, mert az is erőszak-monopólium, csak más papírokkal kell küzdeni), esetleg harcolnál ellene, inkább a kegyeit próbálod keresni - természetesen a saját maga által szabott keretei között: hiszen arra van papír, hogy tüntethess, hivatali út hogy pereskedj, pénzed és lehetőséged hogy cikkeket írj, meggyőzhess másokat, népszavazást kezdeményezhess; és ahol ezek sem elméleti, sem gyakorlati problémákba nem ütköznek, ott szerencsésnek érezheted magad, hogy egy olyan tájékán születtél a Földnek, ahol a monopólium ezt megengedi neked. Kész is a magát önszántából lepapírozni vágyó, jól idomított, de közepesen öntudatos kispolgár.

Természetesen jó lelkiismereti, és erkölcsi istápoló is az állam: ha szabályt szegsz, majd ő tudja hogy az miért rossz és erkölcstelen, akármennyire értelmetlen is az egész törvény úgy, ahogy van. Biztos igaza van annak, aki ezt kitalálta - mondhatja az egyszeri kispolgár, és kifizeti a csekket, vagy szidja azt, aki egyáltalán felveti magának az eljárásnak az értelmetlenségét. Hiszen én jó ember vagyok.
És nyugodt szívvel tudok éjszaka az oldalamra fordulni, ha a szomszéd háza ég, végülis előbb vagy utóbb csak ott lesznek a tűzoltók, nem? Hát ezért fizetem a kicsiny kis adómat, le is van tudva az egész. Majd nekem is jönnek a szomszéd adójából. Én ettől még jó ember vagyok, nekem fontos az, hogy senki ne haljon meg. Kész a morális relativizálás.

Szabadság szempontjából viszont azzal is jár az állami erőszak-monopólium megkérdőjelezhetetlensége, amivel minden monopólium megkérdőjelezhetetlensége jár: nem tudsz sehová se menni a bolygón, amire egyetlen politikus ne tette volna rá a koszos kis mancsát, legyen az bármilyen emberszabású számára élhetetlen hely. Ha tetszik, ha nem, neked valamelyik törzsnek a tagja kell hogy légy, akár tetszik, akár nem, mert valakik eldöntötték, hogy úgy ne szabadulhass meg az állampolgárságodtól, hogy ne kapj helyette másikat. Jelentéktelen apróság, de gondolom tudod, hogy az útleveled sem a tiéd. Na, te se magad nagyon. Az indián-rezervátumok ügyeit is csak intézi valaki hivatalban, és dán állampolgárok ölik arra a pénzüket, hogy a hippi koppenhágai negyed, Christiania valami jogi státuszt kapjon. Elvégre az nem lehet a SENKI FÖLDJE.

Amikor ez a monopólium megkérdőjeleződik, na akkor viszont nagyon tele szokott lenni a gatya, és hirtelen a politikus sem érti, hogy miért. Nincs annál félelmetesebb számára, mint amikor az emberek hirtelen maguktól kezdenek el valamit csinálni, mert ezzel megkérdőjeleződik az állam, így az ő állásának értelme is. Egy másik politikus ellen lehet lejárató hadjáratot indítani, egy másik ország ellen háborút; viszont minek irányító oda, ahol maguktól el vannak maguknak az emberek - és rendet tudnak tartani, közösen? Ezért borzalmasan félelmetes dolog számára az internet is, nem véletlen hogy mindenki korlátozni és figyeltetni akarja, mert többet nem tud vele csinálni, minthogy éreztesse a jó polgárral, hogy itt ő ám figyelve van, annyira ne feledkezzen meg magáról. Helló NSA-botrány. De akár csak egyetlen híd is félelmetes tud lenni, ahol az emberek a rajta lévő síneket és az autóutakat nem gurulásra használnák, és ilyenkor kap a szívéhez közösen a politikus és minden Rendes Ember, hogy hát azt nem arra használják, mint amire ki lett találva (ez a keresztényi determinisztikus gondolkodás Ádám-Évától, a szexen keresztül és a bináris gondolkodás hamis dilemmáin túl is önmagukban megérnének egy külön misét). Nem is tudjuk mit gondoljunk ilyenkor, amikor nem is lehet az eredeti funkciójára használni a hidat, de az külön baj, hogy ráadásul ezek a hippik semmi törvénytelenséget nem is csinálnak vele. A kérdés államon kívülre került. És ilyenkor jön az isteni sugallat. Megelőzünk, hogy azért mindenki érezze a seggében az állam éber brokiját. Ellenőrizni, azt mindig szabad. Hiszen neked nincs semmi félnivalód, ugye?

Igen, a Szabadság-híd mostani állapotáról beszélek. Van merszem azt mondani, hogy ilyen fajta rendetlenségnek több okból is léteznie kéne, és az államnak ott és olyan formában nem volna szabadna léteznie, mint ahogy most van.

Érvelhetnék Berlinnel, hogy ott milyen élet folyik, ott aztán a hídon a népek zenélnek, meg mernek élni, és sokkal lepukkantabb arcok is, mint az itteni jól nevelt házi hipsztereink, mégsem figyelik őket árgus szemekkel. Csak engem ebben a posztban nem érdekel, sőt, zavar az állam, az itteni kelet-európai meg még inkább, de ez most nem lényeges. Nem az állam minőségéről, hanem a létéről van szó.

Szóval az emberektől rengeteg energiát vesz el az állam azzal, hogy társasági és kreativitási passzivitásba sodorja őket. Olyannyira, hogy teljesen felszabadító és eredeti ötletnek tűnik, hogy egy hídon (ami még gyönyörű szép is) ne csak keresztül menjünk, hanem a közepén még meg is merjünk állni, ülni, urambocsáss, feküdni is - és ezért csöpög most a boldogságtól mindenki, és nem lehet nem észrevenni, hogy a felszabadultság és pozitív energiák hogy keringenek most ott. Mi a különbség ebben az esetben mégis egy köztéri parktól?
Nem tilos ülni, feküdni, állni az utcán, erre ki vannak találva a padok, parkok, bár az alvásra egyre kevésbé a hajléktalanok miatt. De ha már park, és le van papírozva, akkor te hivatalosan ott lehetsz, és hivatalosan létezel. Hivatalosan összegyűlhetsz, beszélgethetsz, és hivatalosan erre van kitalálva. Ahol pedig hivatalosan vagy, legálisan, ott liheg a nyakadban az állam jóváhagyása. Ha valakinek meg jóvá kell hagynia veled kapcsolatban bármit is, nem vagy szabad.

A Szabadság-hídon viszont most megszűntek a hivatalok. A helyükre hirtelen beáramlott az élet, ami nagyon úgy tűnik, hogy rendezetten működik azok nélkül is, még ha csak kis időre. A Szabadság-híd most tényleg a szabadságról szól.
És ez bizony egyeseknek nagyon zavaró, akik a hivataluk miatt vannak ott, ahol. Ahol az emberek önszántukból, csoportosan se törvénybe nem ütköző dolgot nem csinálnak, de furcsának mindenképpen furcsát, amivel nem tudunk mit kezdeni papírügyileg, akkor ott nincs hatalmunk. Valamit hát tenni kell, hogy megmutassuk hogy mi uralkodunk.

Gondolom nem emlékszel az első mondatomra a líd után. Olvasd el még egyszer.

Jómagam egyre jobban kezdek hajlani arra, hogy az állam túl sok helyen van ott, és jellemzően nem akkor, amikor segíteni kéne. Ellenőrizni viszont mindig akar és tud, akár szeretnénk, akár nem.

Nekem oltárira tetszik az egész, és pont így, még ha nem is kell nyilván így maradnia örökre, ahogy most vannak a dolgok a hídon. A hangulat, a békés és társasági létet élvező emberek. Rend van és szabadság.

Egy dolog zavart nagyon: az ott masírozó rendőrök, akik nélkül eddig is működött a rend. Mit keresnek ott?
Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha tudatlan turista volnék, és meg akarnám kérdezni, hogy mi történt itt, ami miatt itt vannak. Ki hívta ki őket? A szomszédok (milyen szomszédok?! Ez egy híd!)? Valaki a tömegből, hogy legyen aki vigyázzon rájuk? Késeltek itt? Terroristák vannak? Loptak? Milyen ügyben intézkednek? Rendfenntartás?  Nincs itt rend?

Egyikre se tudnának jó választ adni, mert a rendfenntartást nem jogszabályi formájában intézni vannak itt. Járőrözni is inkább olyan környékeken kéne, ahol kriminisztikailag indokolt volna, mindnyájan tudunk említeni bőven ilyen helyeket. Csak hát a Szabadság-híd épp nem ilyen hely. Mégis ott kóvályognak, nyilván nem önszántukból szerencsétlenek.
Senki nem hívta őket. Legalábbis polgári személy nem. Mégis, senki nem kifogásolja, kérdi, hogy mit keresnek itt a rendőrök, amikor semmilyen szabálysértés nem történt. Előre meg nem lehet tudni semmit, a rendőrség se lát a jövőbe, és nagyon nem úgy tűnik, mintha a hídban gyönyörködő tömeg pont a gyönyöre tárgyát akarná tönkre vágni.

Hát így fonja körbe az életünket a polipkarjaival az állam. Még ilyenkor is éreznünk kell a jelenlétét, sőt, leginkább ilyenkor, amikor nincs hivatalos válasz arra, hogy a Szabadság-hídon mi történik, sőt mi rossz történne, amitől előre meg kéne védenie minket az államnak.

A zavar viszont érezhető, és egyértelmű hogy azért van, mert hatalmi rés keletkezett, amire nem gondoltunk. Ahol az emberek önkéntesen, kreatívan és egymást tiszteletben tartva és rendben élik az életüket, oda egyetlen erőszakszervezet sem tud igazán benyomulni, még az állam sem. Persze itt most tudott, hiszen a tudatunkat kisgyerekkorunktól kezdve az államizmus fogja közre, de az egy külön vita tárgya lehetne, hogy ott, ahol békés embereknek próbálja fitogtatni a hatalmát az állam, az mennyire van értük.

Mondjuk melyik monopólium volt valaha is értünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése